Néhány tanács, hogy mit kell tenni, hogy jobban legyél?

2020. december 30.

 

Téged hogyan értintettek a Kormánynak azon intézkedései, amelyeket a vírus miatt hoztak, hogy az egészségünket védje. Ezek korlátozó intézkedések voltak, amelyben a szabadságunkat korlátozták, a természetesen a mi érdekünkben.

Igazából arra gondolok, hogy érzelmileg hogyan értintettek téged?
Nagyon sok embert nem csak érzelmileg érintette ez, hanem az állásukat is érintette. Nagyon sok céget érintett, a működésükbe veszélyeztette őket. Itt az a kérdésem, hogy érzelmileg hogyan érintett?

Nagyon sok ismerősömmel, barátommal beszélgettem, hogy ők mit éreztek, amikor ezek a korlátozó intézkedések megjelentek?

Volt, aki dühös lett, volt, aki méltatta, és szinte majdnem mindenki méltatta, hogy hát valamit tenni kell. Volt, aki elszomorodott, volt aki egy kicsit félt attól, hogy mi lesz a jövőben. A bizalom a jövőben megrendült kicsit, hogy hogyan lesz ezután?

Elég sok negatív érzés jött föl, és én egy nagyon pozitív ember vagyok, de nekem is voltak negatív érzéseim.

Ennek a mostani videónak az a célja, hogy a Mapei Kft. küldetéséhez méltón, mely szerint minden tudásunkkal segítjük az építőket, építtetőket, az embereket a jövő épületeinek megalkotásában, az építési álmaik megvalósításában, az életük kicsit jobbá tételében.

Éppen ezért ez a videó arról fog szólni, hogy mit tehetsz, mit tegyél, amiket én is tettem. Mit tudsz tenni, hogy ha érzelmileg lenyomnak ezek az intézkedések, vagy bármi olyan dolog ér, amiért nem vagy olyan boldog, nem vagy olyan lelkes.

Ez nem egy jó állapot, mert megoldásokat hozni, megoldásokat találni a mostani problémáinkra nem tudunk olyan állapotba, amikor lent vagyunk.

Gondolj bele, amikor beteg vagy, és magadba vagy fordulva, akkor a hátad közepére nem kívánsz senkit, nemhogy még kommunikálj is. Pedig sokszor a megoldások a kommunikációba rejlenek.

Úgyhogy én hoztam most neked néhány pontot, amit én is teszek annak érdekében, hogy megőrizzem a mentális jólétemet, hogy megőrizzem a jókedvemet, lelkesedésemet, mert ezen a szinten tudsz megoldásokat találni a saját és esetlegesen a mások problémájára.

Van néhány apró dolog, amit ha megteszel, fel tudod magad érzelmileg hozni, külső segítség nélkül.

Az egyik ilyen nagyon fontos dolog, bármilyen nehéz is: KOMMUNIKÁLJ!
Keresd olyan emberek társaságát, akik jól vannak, lelkesek, érzelmileg jól vannak. A kommunikációt itt úgy értem, hogy érdeklődj az emberek felől, kényszerítsd rá magad, hogy érdeklődj a külvilágról. Menj ki az utcára vagy az udvarra, nézd meg a fákat, a növényeket, az épületeket, tedd ki a figyelmedet.

A másik, hogy MOZOGJ!
Mozogj sokat, tornázz, menj el futni vagy tornázz otthon. A mozgás segít, hogy helyre tegyük magunkat mentálisan.

Ha ilyen helyzetbe kerülsz, kezdj el magad körül RENDET TENNI!
Tedd rendbe a szobát, a gyerekekkel együtt tedd rendbe a konyhát, nappalit. Szabadulj meg azoktól a felesleges dolgoktól, amelyek már nem kellenek neked. Tarts rendet magad körül, mert ez is a figyelmet kifelé irányítja.

És végül van itt néhány dolog még: NE HALLGASS ROSSZ HÍREKET!
A rossz hírek nem segítenek abban, hogy te jól legyél – még akkor sem, ha hiteles hírek. A rossz hír nem segít soha, ezért hallgass jó híreket, és terjessz jó híreket.

Az utolsó, ami nagyon fontos: GONDOLD VÉGIG A CÉLJAIDAT ÉS ERŐSÍTSD MEG ŐKET!
Nézd meg, hogy mit tudsz tenni értük. Nézd meg a múltbeli sikereidet, és a céljaidat tedd így ki, azokra fókuszálj, azokat erősítsd meg.

Azt kívánom neked, ha bármikor is érzelmileg lemész, akkor ezek segítségével tornázd föl magad! Hogy lásd a jó megoldásokat, hogy az életedhez hozzá tudjál tenni.

Hidd el nekem, ha ezt végig csinálod, akár naponta – én naponta csinálom ezt, jó zenéket hallgatok, jó filmeket nézek, sok emberrel kommunikálok, érezzek áramlást kifelé, áramlást befele, mert ezt tart minket jól, jó mentális állapotba.

Tegyél meg mindent, hogy jó állapotban legyél, ha jó állapotba vagy, segíts másoknak, hogy ők is jó állapotba kerüljenek, vidámak, boldogok, lelkesek legyenek! Hogy legyen miért tenni a dolgukat!

Köszönöm a figyelmet!

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről