Egymillió forint Mikulásra a Szent János Kórház Gyermeksebészeti osztályának

2017. december 10.
Budapest, 2017. 12. 04. - Egymillió forintot adományozott a Mapei Kft. a Szent János Kórház Gyermeksebészeti Traumatológiai osztályának. Az összeget új eszközök beszerzésére fordítják.
 
Az adomány mintegy felét, 460 ezer forintot a Mapei kereskedő partnerei ajánlották fel, melyet a vállalat egymillió forintra kiegészített. Az adományt Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője adta át november 30-án csütörtökön Dr. Mona Tamás osztályvezető főorvosnak.
 
Dr. Mona Tamás elmondta, az adományból egy korszerű váladékszívó és egy kézi Doppler-készülék kerül beszerzésre, mellyel az ágy mellett végezhető el a végtagok keringésének ultrahangos vizsgálata, megkönnyítve az esetleges speciális beavatkozások szükségességének meghatározását.
 
“Támogatási politikánk fókuszában a szociális felelősségvállalás áll. Példaértékű az az emberség és áldozatvállalás, ahogyan az osztály dolgozói a munkájukat végzik. Nagyon örülök, hogy adományunk révén hozzájárulhatunk ehhez” - mondta Markovich Béla.
 
A Mapei Kft. 2017. évi támogatási programja keretében kórházakat, iskolákat, sérült és fogyatékkal élőket segítő szervezeteket támogatott. Jelentősen hozzájárult a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesület (BULÁKE) épületének vis maior utáni felújításához, segítette a Gézengúz Alapítványt, öt vidéki iskola egy-egy vizesblokkjának megújulását, a Down Egyesület Csodavár Korai Fejlesztő Centrum, valamint a Magyar Vöröskereszt által létrehozott Empathy Kávézó megépítését.
 
A Mapei CSR programjának további pillérei a környezet- és egészségbarát termékek, az etikus működés, valamint a tudásmegosztás. Ez utóbbi keretében 2017-ben számos programot folytatott, hogy felhívja a szakma és a társadalom figyelmét az építő szakmák utánpótlásának a fontosságára

CSR

Maradjon kapcsolatban velünk

Iratkozzon fel hírlevelünkre, így nem marad le a Mapei friss híreiről